Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány a cukorbeteg óvodásokért

Egy Csepp Figyelem Alapítvány
Egy Csepp Figyelem Alapítvány

Magyarországon is egyre több óvodáskorú gyermeket érint a cukorbetegség és még sajnos ma is vannak óvodák, ahová nem szívesen veszik fel a kis betegeket, mert félnek az esetleges veszélyektől. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány elindította „Belevalók” elnevezésű programját, amelynek keretén belül diabétesz oktatáson vehetnek részt a pedagógusok, hogy a jövőben minden probléma nélkül el tudják látni a cukorbeteg gyermekeket.

Nagy probléma, ha egyik szülőnek otthon kell maradnia és emiatt elveszíti a munkahelyét, csak azért, mert az óvodák nem vállalják a cukorbeteg kisgyermekek felügyeletét. A „Belevalók” tervek szerint két év alatt az ország minden szegletébe elér és segít a pedagógusoknak is megbirkózni a helyzettel.

A visszajelzések nagyon pozitívak és május 20-ig bárki adója 1%-val is támogathatja a programot, amely nagyon sok embernek megkönnyítené az életét. Az Egy Csepp Alapítvány következő programja a Cseppont Patikahét, amely május 19-én indul és ennek keretében ingyenes vércukor-, vérnyomás- és koleszterinmérésen vehetne részt az érdeklődők. Emellett 27%-os mérőeszköz akció vár mindenkit az „egycseppes” patikákban.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás