Önnek van fali kerékpártartója?

Kerékpártárolós előnyös módon
Kerékpártárolós előnyös módon

Mindig is probléma volt a kerékpár megfelelő tárolása. Ha bevisszük a lakásba, akkor sok helyet foglal, összekoszolhatjuk a falat és megkarcolhatjuk magát a bringát is, amikor próbáljuk beszuszakolni valamelyik sarokba vagy éppen kicibálni onnan. Ha pedig inkább kint lakatoljuk le a lépcsőházban, vagy az utcán, akkor valószínűleg előbb-utóbb csak a hűlt helyét fogjuk találni. A fali kerékpártartó praktikus és egyszerűen használható.

A legtöbb bringás már nem tud meglenni enélkül. Általában senki sem mászkál a falon Pókember módjára a lakásban, ezért ott bőven akad hely, amit ki lehet használni, például egy falra szerelhető kerékpártartóval. Rendkívül egyszerű termékről van szó. Tulajdonképpen ez nem más, mint két speciálisan kialakított fali konzol, amit talán még egyszerűbb felszerelni, mint a tévék esetében. Azért speciális, mert a legtöbb kerékpárnak a vázához tökéletesen illeszkedik, illetve a kívánt pozíció beállítására is van lehetőség. A teherbírásra azért érdemes odafigyelni.

Az elektromos kerékpárok az akkumulátor és a motor súlya miatt általában nehezebbek, mint 20 kg. A ballbin.hu kínálatában található fali kerékpártartó maximális teherbírása pedig pont ennyi. Egy egyszerűbb e-bike is jóval súlyosabb ennél, ezért nem árt inkább egy masszívabb kerékpártartót keresni, amennyiben mindenképp így szeretnénk tárolni a bringát. Szakember segítsége nélkül is egyszerűen fel lehet szerelni, mert nem kell hozzá más, mint egy fúrógép, amivel fúrunk a falba két lyukat. Ezután csak rögzítenünk kell a csomagolásban mellékelt 2 db csavar segítségével.

Azért azt ellenőrizzük, hogy a kifúrt lyukak egyvonalban vannak-e egymással, mert ha nem, akkor a fali kerékpártartó ferdén fog állni! Ez azt fogja eredményezni, hogy nem oszlik majd el megfelelően a ráakasztott kerékpár súlya, amitől kilazulhat. A szilikonnal bevont akasztók nem tesznek kárt a kerékpár festésében, ezért nem kell a karcok miatt aggódni. A bringa könnyen leemelhető és visszaakasztható. Azért a felszerelésekor ügyeljünk arra, hogy ne kerüljön túl magasra a kerékpártartó!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás