Dekoratív roletta a Redőnynet révén

Egy nappalit igazán hangulatossá tesz, ha nagy ablakai vannak, amiken zavartalanul beáramlik a fény. Viszont vannak olyan forró nyári napok, amikor már zavaró a túl erős napsütés, és szeretnénk, ha stílusosan és hatékonyan tudnánk kiszűrni a betolakodó sugarakat. Ha ehhez szeretne minél jobb megoldást találni, ezt a céget ajánlom Önnek.

A Wilhelm árnyékolástechnikai és lakásfelújító cég olyan dekoratív rolettákat forgalmaz, amelyek amellett, hogy kivédik lakásából a túl erős napsugarakat, hangulatosabbá, modernebbé varázsolják otthonát. Az árnyékoló vászon igény szerint feltekerhető a hengerre, vagy leereszthető az ablak teljes egészére.

Roletta: a stílusos megoldás

Otthonunk helyiségeinek kialakításakor természetes igényként jelentkezik, hogy az árnyékolás is megoldható legyen. Ezzel nemcsak a meleg hónapokban csökkenthető a hőmérséklet, de a belső fényviszonyok is a kedvünk szerint állíthatóak. Amennyiben a széles árnyékolástechnikai választékból még nem sikerült egyik mellett sem döntenie, érdemes megismernie a roletta kínálta előnyöket. A roletta lehetővé teszi, hogy annyi fény jusson a helyiségbe, amennyit éppen szeretne, véd a napfény, a meleg ellen, ugyanakkor tökéletesen illeszkedhet az otthona stílusához.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás