
A fellépő gyerekeknek kifejezetten megbízható
Az eszköz segítségével a kicsik hamarabb önállósodhatnak. A fellépő gyerekeknek arra szolgál, hogy felnőtt beavatkozása nélkül elérjék a magasabban található dolgokat a lakásban. A termék 1 éves kortól használható, amikor már a pici önállóan tud állni.
Hasznos lehet a konyhában, hiszen a csöppségek szeretnek bekapcsolódni a felnőttek tevékenységeibe. Növeli az önbizalmukat, hiszen büszkék lesznek arra, hogy valamit egyedül is meg tudnak csinálni. A fellépő gyerekeknek biztonságos kialakítással készül. A talp és a felső része egyaránt csúszásgátlóval van ellátva. Könnyű súlyának köszönhetően, bárhová magukkal tudják vinni. Létezik többfunkciós modell, ami biliként is szolgál. Érdekes mesefigurás és mintás változatot is vásárolhat, hogy a csöppség még nagyobb örömét lelje benne.
Kétlépcsős kialakításban is beszerezhető, aminek a felső fokát korlát veszi körül, a biztonság érdekében. A fellépő gyerekeknek, a hagyományos üzleteken kívül, a webáruházakból is megrendelhető, így a megvásárlását illetően igazán nem lesz nehéz dolga.