Visszafordították a rákot, írja az Egészségmagazin

Génterápiás kezelés
Génterápiás kezelés

Az egyéves brit kislány – Layla – az első olyan ember a világon, akinek egy forradalmian új eljárás alkalmazásával sikerült rákbetegségét visszafordítani.

A kislány öt hónappal ezelőtt még leukémiában szenvedett, mára azonban a speciális immunsejtekkel való kezelésnek hála, ezt sikerült visszafordítani, írja az Egészségmagazin.com. A kislány mindössze három hónapos volt, amikor a betegséget diagnosztizálták nála.

Bár az orvosok nagyon bizakodóak, teljesen mégsem lehet bízni a felépülésben, de mindenesetre Layla állapotában javulás állt be. Ez az egyetlen eljárás jelentette számára a gyógyulás egyetlen útját, ugyanis az esetében is az történt, ami a kisbabák nagy részénél lenni szokott: sem a kemoterápia sem pedig a csontvelő transzplantáció nem volt sikeres, írja az Egészségmagazin.com.

Úgy tűnt minden remény elillanni látszott, amikor a kislány családjának a kezelést javasolták. A család pedig úgy döntött, hogy ad egy esély az új genetikai terápiának, aminek hála Layla ma már sokkal jobban van.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás